Blog.it-reszleg.hu

Fókuszáljunk a szemünkre a képernyők előtt!

Lassan alig akad olyan szakma, munkakör, ahol ne kellene számítógépet, tabletet vagy okostelefont használni, ráadásul ezek az eszközök egyre nélkülözhetetlenebbek is, vagyis mind nagyobb igénybevételnek van kitéve szemünk. Épp ezért rendkívül fontos, hogy – persze a rendszeres üzemorvosi és szemészeti vizsgálat, az esetleg szükséges korrekció megtétele mellett – újra és újra áttekintsük azt is: tehetünk-e valami azért, hogy munkahelyünkön csökkentsük a szemünk terhelését?

Mindenekelőtt érdemes megnézni a nap mint nap használt készülékeket, hiszen a nem megfelelő perifériák, a rosszul beállított képernyők is okozhatnak szemfáradtságot, fejfájást, hosszú távon akár szembetegséget is” – hívja fel a figyelmet Berdó Attila, az IT Részleg vezetője és a KKV informatika szakértője, aki szerint jó néhány olyan apró fogás, trükk létezik, amivel csökkenthetjük a szem terhelését.

 

Szemkímélő készülékek

A legfontosabb a megfelelő készülék kiválasztása. Noha a monitorok rohamléptekben fejlődnek, továbbra is érdemes időt és energiát fordítani a kinézett készülék paramétereinek, minőségének megismerésére. A mai korszerű monitoroknál a klasszikus értelemben vett sugárzással már nem kell számolni, azt viszont jó tudni, hogy a látható kék szín optikai sugárzása jelentősen befolyásolja a szem terhelését. Általánosságban elmondható, hogy a központi háttérvilágítású TFT-monitorok is megfelelőek lehetnek, de ennél jóval kíméletesebbek a szemmel a modernebb led monitorok, amelyeknek már minden egyes fénypontja világít. A legkevésbé megterhelőnek pedig az úgynevezett IPS technológiával gyártott led monitorokat tartják. Amennyiben két monitoron dolgozunk, javasoljuk, hogy azonos típusú és beállítású legyen mindkét periféria, mert ha különbözőek, fárasztó lehet a szemünk számára a folyamatos alkalmazkodás.

 

Szűrők és beállítások

A kijelzők leginkább szemterhelő tulajdonsága az úgynevezett kék fény. Ennek hatásait többféleképpen is csökkenthetjük: ma már számos intelligens szűrő és beállítás létezik, ráadásul ezeket sok esetben maga az eszköz, vagy az operációs rendszer is tudja. Kérjük meg a rendszergazdát, hogy állítsa be a megfelelő színparamétereket, fényerőt, kontrasztot. Emellett ügyeljünk arra is, hogy a munka közben megfelelőek legyenek a fényviszonyok a helyiségben. (A kijelzők fényparamétereinek szakszerű beállítása a legtöbb munkakör esetében jó megoldás, de speciális esetekben – például a kalibrált kijelzőt használó grafikusok gépeinél – nem célszerű elállítani a beállított színt. Nekik már csak ezért is fokozottan figyelniük kell a képernyő előtt töltött időre, és azokra az intézkedésekre, amelyek segíthetnek szemük terhelésének csökkentésében.)

 

Ergonomikus munkahely

A jó minőségű és jól beállított monitor, kijelző fontos ahhoz, hogy kíméljük szemünket, de van még más is, amire figyelni kell. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a kényelmes és megfelelő testtartást sem: kevésbé terheljük szemünket, ha jó magasságból és jó szögből nézzük a monitort. Általános szabályként elmondható: mindig a monitorral szembe üljünk, ne oldalról tekintsünk a képernyőre. A monitor akkor van jó magasságban, ha annak tetejét látjuk, amikor magunk elé nézünk, azaz munka közben csak nagyon enyhén kell lefelé tekinteni. Épp ezért a monitor előtt folyamatosan sokat ülőknek érdemes dönthető, kifordítható, állítható magasságú és szögű eszközöket vagy a notebookhoz magasító állványt beszerezni. A megfelelő pozíciónál ne feledkezzünk meg a csukló megfelelő alátámasztásáról sem: bármilyen hihetetlen is, úgy tartják, hogy közvetett módon még a kényelmetlenül használt egér is szempanaszokhoz vezethet a rossz testtartás miatt feszülő izmok miatt.

 

További intézkedések

Mindezek mellett is van még jó néhány olyan intézkedés, amivel óvhatjuk szemünket. A legfontosabb talán az, hogy rendszeresen tartsunk szünetet, s ilyenkor pihentessük szemünket. Sokat segíthet az optikus segítségével kiválasztott megfelelő védőszemüveg vagy védőréteggel ellátott, kimondottan monitor előtti munkavégzésre tervezett kontaktlencse viselése. Érdemes koncentrálni arra, hogy pislogjunk eleget. A szakemberek ugyanis arra figyelmeztetnek, hogy amikor nem gép előtt ülünk, akkor átlagosan percenként huszonkétszer pislogunk, míg a képernyőt nézve csak hétszer. A túl kevés pislogás miatt pedig szárazzá válhat a szem. Ezt segíthet elkerülni, ha figyelünk a rendszeres pislogásra, vagy szakorvos által ajánlott nedvesítő szemcseppet használunk. A szem működését ugyanekkor vitaminkokkal is támogathatjuk.

 

A cikkünkben leírtak csak általános érvényű tanácsok, nem helyettesítik az orvosi diagnózist és nem minősülnek kezelési tervnek, a megfelelő szemvédelem érdekében mindenképpen szakorvos tanácsát kell kérni.



  • 2024/03/08 - 12:29
    Egy különleges megbízást teljesítettünk nemrég. Egy időjárásálló, téli minuszokban is működő megoldásra volt szükség egy szabadtéri plazma kijelzőhöz, melyet különféle céges...
  • 2023/04/14 - 11:29
    Világszerte sorra szűnnek meg a három évvel ezelőtt kirobbant COVID-járvány miatt hozott biztonsági intézkedések, ám van, amit nem lehet egy tollvonással eltüntetni: a home office...

Megfizethető informatikai rendszerfelügyelet, first level support

Célunk 2010 óta változatlan: megfelelő ár-érték arányú, olajozottan működő, biztonságos informatikai rendszerek telepítése, fejlesztése, optimalizálása és karbantartása érvényes felelősségbiztosítás mellett, Ügyfeleink igényeire és üzletére szabva.

Keresse az Informatikai Részleget!

Népszerű bejegyzések
Egy különleges megbízást teljesítettünk nemrég. Egy időjárásálló, téli minuszokb...
Világszerte sorra szűnnek meg a három évvel ezelőtt kirobbant COVID-járvány miat...
Szeretnénk segítséget nyújtani jelenlegi és leendő Partnereinknek abban, hogy az...
Berdó Attila, IT Részleg, Zöld Informatika
Évek óta szívügyünk a „zöld IT” kérdése. Hisszük, hogy a digitális technológiák...
Teams meeting
Ügyfeleinktől gyakran kapjuk azt a kérdést, hogy Teams-ben hogyan tudnának külső...
informatikai eszközök, informatikai karbantartás, informatikai állapotfelmérés, informatikai tervezés, informatikai tanácsadás, meghibásodás, elévülés, rendszeres állapotfelmérés, informatikai eszközök karbantartása
Most egy, a kkv környezetben gyakran elhanyagolt területről írnánk pár gondolato...
microsoft office 365, microsoft, microsoft komplex szolgáltatás csomag, microsoft szoftverek, home office, irodai szoftverek, informatikai programok, postafiók, naptár, onedrive, office programcsomag, microsoft teams, share point
Mikor szóba kerül a Microsoft 365 (régi nevén Office 365), még ma is sokan megle...
nyilvános WiFi, nem biztonságág nyilvános WiFi hálózat, nyilvános hálózat, informatikai biztonság, informatikai védelem, adatvédelem, hálózati biztonság, vírusvédelem
A nyilvános WiFi-t használni – egy sarkított hasonlattal élve – olyan, mintha eg...
Ransomware támadás
Nemrégiben valaki megjegyezte, hogy mostanában milyen sokat “rémisztgetünk” itt...
nyomtató, informatikai eszközök, informatikai karbantartás, nyomtató karbantartás, lassú a nyomtató, nyomtató meghibásodás, adatátvitel, hálózati probléma, nyomtató beállítás,
Bár viccnek hangzik, nem annak szántuk a címet. Ez a mondat valóban szembejön ve...

Kiemelt bejegyzés
2021/01/28 - 15:11
Amikor 2007. január 28-án először megtartották, talán sokan meglepődtek, és nem is értették: mi szükség van egyáltalán adatvédelmi világnapra? Mostanra viszont aligha akad ember, aki megkérdőjelezné...