Spórolni a rendszergazda segítségével? Lehetséges!

Évek óta szívügyünk a „zöld IT” kérdése. Hisszük, hogy a digitális technológiák használata nem mond ellent a környezetterhelés csökkentési törekvéseknek, sőt, ha ezen szempontot is figyelembe vesszük egy rendszer tervezésekor vagy eszköz beszerzésénél, akkor még elő is segítheti azt.
Gondoljunk csak például a „papírmentes” iroda víziójára, ami bár a gyakorlatban talán soha nem valósul meg 100%-ban, de ha csökkentjük a feleslegesen kinyomtatott lapok számát, ha a papíralapú számlázásról átállunk digitálisra, már azzal komoly lépést tehetünk egy zöldebb jövő felé!
Ugyanígy sokszor egy csipetnyi tudatos odafigyeléssel mérsékelhető az informatikai eszközök energiafelhasználása is. Például, ha alvó állapotba tesszük a számítógépet, amíg elmegyünk megbeszélésre, vagy mondjuk egy takarékos NAS-t választunk fájlszervernek, egy nagy fogyasztású hagyományos eszköz helyett (amennyiben egy NAS a szükséges igényeket kielégíti).
Számtalan olyan apró megoldás is létezik, amelyek nekünk minimális erőfeszítésbe kerülnek, mégis számíthatnak környezetvédelmi szempontból. Ezekről korábban részletesen is írtunk blogunkban: https://blog.it-reszleg.hu/bejegyzes/az-informatika-lehet-zoldebb
A jelenlegi energiaárak mellett különösen felértékelődött ennek a szemléletnek a fontossága, hiszen már nem csak tágabb értelemben a környezetnek tehetünk vele jót, hanem bizony a saját pénztárcánknak is.
Érdemes tehát modernizálni és optimalizálni az eszközparkot, melyben az IT Részleg többéves kompetenciával rendelkező Partner.
Bővebb információ: https://www.it-reszleg.hu/kapcsolat.html
Fotó: Pure&Pastel Photography 2019
Tagok:
-
2023/04/14 - 11:29Világszerte sorra szűnnek meg a három évvel ezelőtt kirobbant COVID-járvány miatt hozott biztonsági intézkedések, ám van, amit nem lehet egy tollvonással eltüntetni: a home office...
-
2022/10/20 - 13:37Szeretnénk segítséget nyújtani jelenlegi és leendő Partnereinknek abban, hogy az IT Részleg által használt, eszerzodes.hu rendszere által működtetett platformon miként lehet a...

Megfizethető informatikai rendszerfelügyelet, first level support
Célunk 2010 óta változatlan: megfelelő ár-érték arányú, olajozottan működő, biztonságos informatikai rendszerek telepítése, fejlesztése, optimalizálása és karbantartása érvényes felelősségbiztosítás mellett, Ügyfeleink igényeire és üzletére szabva.
Keresse az Informatikai Részleget!Népszerű bejegyzések
Világszerte sorra szűnnek meg a három évvel ezelőtt kirobbant COVID-járvány miat... |
|
Szeretnénk segítséget nyújtani jelenlegi és leendő Partnereinknek abban, hogy az... |
|
Ügyfeleinktől gyakran kapjuk azt a kérdést, hogy Teams-ben hogyan tudnának külső... |
|
Most egy, a kkv környezetben gyakran elhanyagolt területről írnánk pár gondolato... |
|
Mikor szóba kerül a Microsoft 365 (régi nevén Office 365), még ma is sokan megle... |
|
A nyilvános WiFi-t használni – egy sarkított hasonlattal élve – olyan, mintha eg... |
|
Nemrégiben valaki megjegyezte, hogy mostanában milyen sokat “rémisztgetünk” itt... |
|
Bár viccnek hangzik, nem annak szántuk a címet. Ez a mondat valóban szembejön ve... |
|
Előfordulhat, hogy egy Microsoft Teams videóhívás során prezentálni szeretnénk,... |
|
Minden évben, május első csütörtökén tartjuk a számítógépes jelszavak világnapjá... |
Kiemelt bejegyzés
2019/07/23 - 20:44
Földünk és jövőnk megóvása érdekében már nem elég csak a háztartásunkat környezettudatosan vezetni: vállalkozásunkat is célszerű a zöldebb útra terelni. Milyen lépéseket tegyünk ezért az IT...