Blog.it-reszleg.hu

Vírusirtás másként

Otthon maradni, kezet mosni – a két legfontosabb alapszabállyal ma már alighanem mindenki tisztában van, de tehetünk még mást is azért, hogy lassítsuk a járvány terjedését, csökkentsük a fertőzésveszélyt. Fontos például az elektronikus eszközeink felületének fertőtlenítése.


Cégek sokasága – és persze, az IT Részleg is – átállt home office-ra, azért, hogy a munkatársak otthontartásával lassítani lehessen a járvány terjedésének sebességét, csökkenjen a koronavírus-fertőzés veszélye. Nem árt azonban tudni, hogy a kutatások jelen állása szerint a vírus többféle felületen is napokig „élhet” még, vagyis fontos lehet fertőtleníteni azokat az eszközeinket, amelyekkel fizikai kapcsolatba kerülünk. Márpedig a telefonunkat például naponta akár több ezerszer is megérintjük.

Ha otthon dolgozunk, akkor legalább a home office kezdetén érdemes „nagytakarítást” tartani, de később sem árt a rendszeres fertőtlenítés. Amennyiben munkánk miatt muszáj olykor kilépni a lakásból, és eközben visszük magunkkal, használjuk eszközeinket, akkor javasolt naponta többször is fertőtleníteni. Gondoljunk csak bele: számítógépünk billentyűzetét, táblagépünk érintőképernyőjét, okostelefonunk kijelzőjét folyamatosan „tapogatjuk”, ami veszélyforrás lehet. Ilyenkor viszont nem csak a kézmosás válik szükségessé, hanem az esetleg „vírushordózó” felületek fertőtlenítése is.

A kormány hivatalos tájékoztatási portálja a készülékek fertőtlenítésére nem tér ki, de általánosságban azt írja: „Milyen fertőtlenítő szerek hatásosak az új koronavírussal szemben? A koronavírusok hatástalanításához virucid (vírusölő) hatású fertőtlenítőszerek alkalmazhatók.” Kézmosáshoz például a szappan mellett az alkoholos kézfertőtlenítőt is ajánlják. A fertőtlenítés előtt azonban nem árt az óvatosság, hiszen a készülékek képernyőjét több szer is károsíthatja, ezért azt javasoljuk, hogy először kis felületen érdemes próbát végezned. A legcélszerűbb az, ha az adott termék weboldalán megkeressük a gyártó ajánlását. A Huawei példaértékűen részletes útmutatót tett közzé.

https://consumer.huawei.com/en/community/details/Hogyan-tiszt%C3%ADtsd-%C3%A9s-steriliz%C3%A1ld-a-telefonodat/topicId_75334/


Azt írják:

1. A telefon tisztítása előtt húzd ki a telefont a külső áramforrásokból, kapcsold ki, várd meg, ameddig a telefon teljesen kihűl, illetve tartsd távol a tűztől és a víztől.
2. Távolítsd el a védőtokot és az egyéb kiegészítőket.
3. Készíts elő egy alkoholos törlőkendőt vagy permetezz megfelelő mennyiségű 75%-os orvosi alkoholt egy puha, szöszmentes kendőre (ha ki tudod nyomni a cseppeket a puha kendőből, túl sokat permeteztél rá).
4. Finoman töröld le a képernyőt, a hátlapot és a telefon oldalait fentről lefelé haladva. Ne törölgess a portok, rések vagy a vaku területein.
5. Használat előtt hagyd a telefont legalább 5 percig teljesen megszáradni.

 

Nagy általánosságban az is elmondható: mindenképpen kapcsoljuk ki a készüléket a tisztítás előtt. Ezután egy, a képernyőt nem karcoló mikroszálas kendőt nedvesítsünk be szappanos vízzel. Így töröljük át a készüléket. A kendőt többször mossuk ki, újra nedvesítsük meg szappanos vízzel. Mindezek után fontos, hogy alaposan mossuk meg a kezünket. A tisztítás után érdemes várni egy ideig mielőtt a készüléket újra bekapcsolnánk.

És még egy utolsó tanács, ha mégis el kell menned valahova, ne is vedd elő az elektronikai eszközeidet, amennyiben nem szükséges.




Megfizethető informatikai rendszerfelügyelet, first level support

Célunk 2010 óta változatlan: megfelelő ár-érték arányú, olajozottan működő, biztonságos informatikai rendszerek telepítése, fejlesztése, optimalizálása és karbantartása érvényes felelősségbiztosítás mellett, Ügyfeleink igényeire és üzletére szabva.

Keresse az Informatikai Részleget!

Népszerű bejegyzések
Teams meeting
Ügyfeleinktől gyakran kapjuk azt a kérdést, hogy Teams-ben hogyan tudnának külső...
informatikai eszközök, informatikai karbantartás, informatikai állapotfelmérés, informatikai tervezés, informatikai tanácsadás, meghibásodás, elévülés, rendszeres állapotfelmérés, informatikai eszközök karbantartása
Most egy, a kkv környezetben gyakran elhanyagolt területről írnánk pár gondolato...
microsoft office 365, microsoft, microsoft komplex szolgáltatás csomag, microsoft szoftverek, home office, irodai szoftverek, informatikai programok, postafiók, naptár, onedrive, office programcsomag, microsoft teams, share point
Mikor szóba kerül a Microsoft 365 (régi nevén Office 365), még ma is sokan megle...
nyilvános WiFi, nem biztonságág nyilvános WiFi hálózat, nyilvános hálózat, informatikai biztonság, informatikai védelem, adatvédelem, hálózati biztonság, vírusvédelem
A nyilvános WiFi-t használni – egy sarkított hasonlattal élve – olyan, mintha eg...
Ransomware támadás
Nemrégiben valaki megjegyezte, hogy mostanában milyen sokat “rémisztgetünk” itt...
nyomtató, informatikai eszközök, informatikai karbantartás, nyomtató karbantartás, lassú a nyomtató, nyomtató meghibásodás, adatátvitel, hálózati probléma, nyomtató beállítás,
Bár viccnek hangzik, nem annak szántuk a címet. Ez a mondat valóban szembejön ve...
microsoft teams, videóhívás, videókonferencia, hangmegosztás, videómegosztás, hangszóró, hangbeállítás, teams videóhívás, teams konferencia
Előfordulhat, hogy egy Microsoft Teams videóhívás során prezentálni szeretnénk,...
jelszó, jelszóvédelem, jelszavak világnapja, informatikai biztonság, informatikai védelem, adatvédelem, milyen a jó jelszó, kétlépcsős azonosítás, jelszónyilvántartó program, jelszógenerátor, jelszókezelő alkalmazás, IT részleg
Minden évben, május első csütörtökén tartjuk a számítógépes jelszavak világnapjá...
microsoft office 365, Microsoft Office 365 ProPlus, informatikai edukáció, szoftver, ingyenes szoftver, It részleg, ingyen szoftver tanulóknak, ingyen office a családnak
A közelgő gyereknap alkalmából szeretnénk felhívni a figyelmeteket egy jó lehető...
hangos számítógép, zaj, videóhívás, homeoffice, távmunka, Apple, operációs rendszer, CPU, processzor, hardver, ventillátor, teljesítmény,  informatikai eszközök, informatikai karbantartás, informatikai fejlesztés, PC, laptop, operációs rendszer, informatikai eszközök fejlesztése, tippek informatikai eszköz  karbantartáshoz
Az elmúlt évek során a laptopok egyre kisebbek és kompaktabbak lettek. Ezeknél a...

Kiemelt bejegyzés
informatikai biztonság, informatikai karbantartás, adatmentés, mentési stratégia, Adatbiztonság
2021/04/08 - 15:55
A pandémiás időszakban több Ügyfelünknél is azt tapasztaltuk, hogy érezhetően megszaporodtak a zsarolóvírus-támadások, ezért az elmúlt hónapokban különösen fontos szerepet játszott a hatékony és...