„Segítség, hangos a(z új) számítógépem!”

Az elmúlt évek során a laptopok egyre kisebbek és kompaktabbak lettek. Ezeknél az újabb informatikai eszközöknél azonban azt tapasztalhatjátok, hogy melegebbek és akár hangosabbak is, mint a korábbi modellek.
Miért melegednek így az újabb gépek? Az „unalmas technikai részleteket” mellőzve, a laptopok és kompakt gépek hűtése nem, vagy csak minimálisan változott, míg a teljesítményük jelentősen megnövekedett. Azonban nagyobb hűtőnek sok esetben nincsen hely, így a ventilátor fordulatának növelésével kompenzálja a gyártó a magasabb hőtermelés elvezetését, mely bizonyos esetekben (pl. videókonferenciák esetében) igen zavaró lehet.
Nem csak a PC piac érintett
Bár az Apple tavaly bejelentette, hogy teljesen átköltözik a saját gyártmányú processzorokra, az utolsó Intelt használó szériáikban is jelentkezhet ez a probléma. A 2020-as MacBook Air i5-ös modellje esetén, normál, irodai használat mellett, de főleg videókonferenciák közben érezhető lehet, hogy hangos a ventilátor.
Az Apple gépek hűtésének karakterisztikája nagyrészt magasabb felületi hőmérsékletet enged meg, mint a konkurens gyártók gépei, ezért akár kisebb terhelés mellett is hangosabbak lehetnek ezek a modellek.
Mit tudunk tenni, hogy az új számítógépünk ne legyen olyan hangos?
Az újabb számítógépek esetében, mivel nagy valószínűséggel hardveres oka van a melegedésnek, így szoftveresen korlátoltak az opcióink, de a zajt modelltől függően többé vagy kevésbé csökkenthetjük a következő megoldásokkal:
1. A gép lapos felületen legyen!
A legegyszerűbb módszer, ami segíthet, ha a laptopunkat egy kemény, lapos felületen használjuk, ahol könnyebben jut friss levegőhöz. Ha pl. home office-ban, egy ágyra van helyezve a gép, akkor hamar túlmelegedhet.
2. A háttérben ne fussanak felesleges programok!
A processzor terhelésének csökkentése érdekében, javasolt, hogy egyszerre minél kevesebb program fusson. Az operációs rendszer indulásakor is több felesleges program megnyílhat akár, ezért mindenképpen javasolt átnézni, hogy van-e olyan, ami letiltható az automatikus indítás listájából.
3. Videókonferencia programunkban tiltsuk le a hardveres gyorsítást!
A legtöbb általános használató irodai laptop vagy asztali számítógép esetében a processzor és a videókártya már egy egységet képez fizikailag, ezért ha hardveres gyorsítással segít a videókártya is, akkor a hőtermelés érezhetően megnövekedhet. A hardveres gyorsítás kikapcsolásával, minden feladatot a CPU-ra hárítunk, és mivel ezek már korszerű és amúgy is gyors gépek, bőven megbírkóznak a feladattal a hardveres gyorsítás nélkül is, ezzel pl. Microsoft Teams-ben potenciálisan „halkítva” a zavaró háttérzajt.
4. Haladó szint: a processzor Turbo fokozatának kikapcsolása
Ezt a lépést csak abban az esetben válasszuk, ha tudjuk mit csinálunk, vagy jelen van szakértő/rendszergazda! A Turbo funkció arra szolgál, hogy processzorunk egy adott, rövidebb időre meghaladja a gyártó által megadott hőkeretet, ezzel a rövid munkameneteket felgyorsítva. A hátránya viszont, hogy tartós terhelésnél jelentősen növeli a CPU mag hőmérsékletet. A Turbo funkció kikapcsolásával a processzort a standard sebességére korlátozzuk, ezzel csökkentve a hőtermelést, viszont a hátránya, hogy az extra teljesítményről sajnos le kell mondanunk.
-
2023/04/14 - 11:29Világszerte sorra szűnnek meg a három évvel ezelőtt kirobbant COVID-járvány miatt hozott biztonsági intézkedések, ám van, amit nem lehet egy tollvonással eltüntetni: a home office...
-
2022/10/20 - 13:37Szeretnénk segítséget nyújtani jelenlegi és leendő Partnereinknek abban, hogy az IT Részleg által használt, eszerzodes.hu rendszere által működtetett platformon miként lehet a...

Célunk 2010 óta változatlan: megfelelő ár-érték arányú, olajozottan működő, biztonságos informatikai rendszerek telepítése, fejlesztése, optimalizálása és karbantartása érvényes felelősségbiztosítás mellett, Ügyfeleink igényeire és üzletére szabva.
Keresse az Informatikai Részleget!
Világszerte sorra szűnnek meg a három évvel ezelőtt kirobbant COVID-járvány miat... |
|
Szeretnénk segítséget nyújtani jelenlegi és leendő Partnereinknek abban, hogy az... |
|
Évek óta szívügyünk a „zöld IT” kérdése. Hisszük, hogy a digitális technológiák... |
|
Ügyfeleinktől gyakran kapjuk azt a kérdést, hogy Teams-ben hogyan tudnának külső... |
|
Most egy, a kkv környezetben gyakran elhanyagolt területről írnánk pár gondolato... |
|
Mikor szóba kerül a Microsoft 365 (régi nevén Office 365), még ma is sokan megle... |
|
A nyilvános WiFi-t használni – egy sarkított hasonlattal élve – olyan, mintha eg... |
|
Nemrégiben valaki megjegyezte, hogy mostanában milyen sokat “rémisztgetünk” itt... |
|
Bár viccnek hangzik, nem annak szántuk a címet. Ez a mondat valóban szembejön ve... |
|
Előfordulhat, hogy egy Microsoft Teams videóhívás során prezentálni szeretnénk,... |