Blog.it-reszleg.hu

Indokolt-e lecserélni a 10 éves szerverem?

server, szerver, IT, IT security, informatikai biztonság, informatikai karbantartás

Pályafutásunk során már sokszor szembesültünk vele, hogy cégeknél (még középvállalatoknál is) 8-10 éves vagy még öregebb, igazi „oldtimernek mondható” szerverek működnek produktív környezetben, melyek az üzletmenet szempontjából kritikus fontosságú feladatokat látnak el.


Vajon indokolt-e hozzányúlni vagy lecserélni, ha amúgy hibátlanul teszi a dolgát?
 

Szinte kivétel nélkül ez a kérdés fogalmazódik meg és erre a válasz nem is annyira magától értetődő. Először is van ennek egy „ügyféloldali” nézőpontja. Annak idején megvásárolta, beállították, felkonfigurálták, tesztelték… vagyis költöttek rá és dolgoztak rajta sokat, mire elnyerte a működőképes állapotát. Azóta nincs vele probléma és érthető módon nem is szívesen nyúlnak hozzá, hiszen fontos, hogy működjön. Ráadásul „ami jól működik, azt nem kell megjavítani” – mondja a népi bölcsesség, amiben lehet is igazság. Innen nézve talán nem látszik indokoltnak ismételten hozzányúlni, költeni rá.
 

Miért fontos mégis a szerver cseréje?
 

Mi viszont szeretnénk most egy másik oldalról is bemutatni ezt a kérdést, persze alá kell húznunk, hogy minden eset más és más. Nézzük, mit is tudunk az ilyen idős szerverekről!
 

  • A szerver hardvereket folyamatos üzemre és hosszú élettartamra méretezik. Ezt elősegítendő rendszerint belső redundanciákkal is rendelkezhetnek, a hűtésük, tápellátásuk is ekként van méretezve. Többszörösét kibírják annak, mint a sima asztali számítógépek.

  • Jellegükből fakadóan a szerverek folyamatosan üzemelnek, napi 24 órában, az év 365 napján. Összehasonlítva egy átlagos asztali számítógéppel, ami mondjuk minden nap 8 órát van bekapcsolva munkanapokon, a szerver 1 év alatt több „üzemórát” fut, mint egy asztali gép 3 év alatt. Ez 10 éves távon nézve azt jelenti, hogy a szerver annyit ment már, mint egy átlagos PC 30 év alatt. Még ha megfelelő körülmények közt is volt (leginkább hűtött és pormentes helyiségben), ez akkor sem kevés.

  • Ennek ellenére alapvetően ugyanazzal a technológiával készülnek, mint bármely más elektronikai eszköz, így a szerverek alkatrészei is ugyanúgy öregednek. Még ha eltekintünk a „kopó alkatrészektől” (ilyenek például a ventilátorok vagy a merevlemezek), akkor is nyomot hagy rajtuk a kor, a forrasztásokban mikroszkopikus repedések keletkezhetnek, amik a hőtágulás miatt idővel egyre szaporodhatnak és szélesedhetnek, a kondenzátorok kiszáradhatnak, a hűtőpaszták veszíthetnek hővezető képességükből és a többi alkatrésznél is ugyanígy érvényesek az anyagfáradásos és elöregedési jelenségek. Évtizedes távlatban ezek már jelentősen megnövelhetik a meghibásodás kockázatát.

  • Meghibásodás esetén egy ilyen korú hardvernél már nem nagyon van gyári alkatrész támogatás, ez azt jelenti, hogy ha egyáltalán cserélhető a meghibásodott elem, akkor is csak valószínűleg használtan lehet beszerezni, kérdéses állapotban és árfekvésben.

  • Szoftveres oldalról is erősen kérdéses, hogy mennyire elavult például az operációs rendszer? Gyakorlati tapasztalatunk, hogy az ilyen idősebb „vasakon” már rég nem támogatott verziójú, (ez által potenciálisan nem biztonságos) operációs rendszerek futnak, melyek már nem frissíthetők. Újabbra cserélésüket pedig legtöbbször a driverek és a hardver támogatottságának hiánya teszi gyakorlatilag lehetetlenné.
     

Miért cseréljünk szervert?
 

„Igen, igen, de hát azért mégiscsak működik és teszi a dolgát” – szokott jönni a felelet. Nos ez igaz, a kérdés csak annyi, hogy vajon még meddig? És mi fog történni, ha egyszer megáll? Mert mint a fentiekből látszik, erre napról-napra nagyobb az esély. Egy szerver leállása általában többet jelent (ha úgy tetszik, nagyobb probléma) annál, minthogy „csak” elromlott egy eszköz.

Egy szerver szinte minden esetben valamilyen alapvető szolgáltatás(oka)t biztosít a hálózaton, amelyek lehetővé teszik, hogy mindenki tudjon dolgozni. Ha megáll, akkor az azt jelenti, hogy egyszerre mindenkinek a munkája ellehetetlenül vagy akadályoztatva lesz. Míg például egy meghibásodott notebook könnyen pótolható és csak rövid kiesést okoz egy adott felhasználónak, a szerver meghibásodása egyszerre érint mindenkit. Tulajdonképpen két lehetőség között tudunk mérlegelni:

  1. Hagyjuk a szervert tovább üzemelni „megy amíg megy” alapon és megvárjuk amíg elromlik.
  2. Előre tervezetten lecseréljük.

A szerver végül megáll.

Az elsőben esetben megvárjuk, amíg a szerver magától tönkremegy. Ez egyfelől azzal jár, hogy most nincs vele teendő és nem jelent kiadást sem. De ez csak addig igaz, amíg működik a szerver. Ne legyenek illúzióink, semmi nem megy örökké, akármilyen drága is volt annak idején az a szerver, előbb-utóbb eljön az „igazság pillanata”, ez nem elkerülhető. Amikor megáll, az egy előre nem várt kényszerhelyzetet fog teremteni. Mivel áll a munkavégzés, ezért azonnali megoldás kell, vagyis nincs idő megfelelő új szerver beszerzésére, tervezésére, hanem azonnal kell pótolni, annyiért és azt kell helyette megvenni, ami épp elérhető. Ez ritkán a legoptimálisabb megoldás és nem is a legolcsóbb. Utána – amennyiben volt egyáltalán használható biztonsági mentés – helyre is kell állítani az adatokat, a szoftvereket újra feltelepíteni, konfigurálni stb. Összeségében ez végül elég jelentős kiesést és többletköltségeket okozhat.

A második esetben – mivel tudjuk, hogy nem elkerülhető – előre tervezetten végezzük a cserét. Mit jelent ez pontosan? Azt, hogy van idő előkészülni, az ezzel járó kiadás is előre ütemezhető, van időnk megkeresni a legoptimálisabb ár/érték arányú hardvert, megtervezni az átállás műszaki részeit, tesztelni és úgy időzíteni, hogy a régi szerver kiváltása ne álljon se munkaidő-kieséssel, sem pedig adatvesztéssel. A régi szervert pedig állapotától függően leselejtezni vagy találni olyan másodlagos funkciót, amire még alkalmas és nem kritikus az üzletmenet szempontjából.

Gyakorlati tapasztalatból mondjuk, hogy a második lehetőség nem csak stresszmentesebb, de lényegesen olcsóbb is összességében. A címben feltett kérdésre a válaszunk tehát az, hogy mindenképpen érdemes lecserélni az ilyen korú szervert, akkor is, ha nincs különösebb probléma vele.
 

Mikortól válik "csereéretté" egy szerver?
 

Hogy ne kerüljük meg a konkrét választ, saját üzemeltetésű szerverek esetén általában 5-8 éves kor körül van a reális élettartama egy szervernek, az adott vas állapotától és a működési körülményektől függően. Kicsit árnyalva a képet:

  • Szerverek esetén nagyjából ez az időtáv, amit garanciával le lehet fedni, illetve amíg biztosított az alkatrészellátás. Bár nem gyakori, hogy egy szerverben meghibásodik valami, de előfordul néha. Ilyenkor a garancia vagy az elérhető eredeti alkatrész kritikusan fontos.
  • Elvárhatóan még erősebb terhelés mellett is ennyit ki szoktak bírni stabilan, illetve ezen kort meghaladva szoktak jelentkezni az elöregedésből fakadó meghibásodások.
  • Operációs rendszer tekintetében is nagyjából ez az táv, ameddig még támogatják a hardvert visszamenőlegesen, amíg elérhetően a frissítések.

A megfelelő körülmények között üzemeltetett és karbantartott szervereknél inkább a 7-8 év felé közelít egy vállalható életciklus, míg egy elhanyagoltabb vagy eleve alulméretezett eszköznél inkább az 5 évhez tendál ez az érték.
 

Ha szerverállapotfelmérésben, cserében gondolkodsz, keresd bizalommal az IT Részleg-et, akár ingyenes árajánlattal segítünk megtalálni az informatikai problémákra az optimális megoldást.



  • 2024/04/17 - 13:22
    Azt már megszokhattad, hogy a honlapok megnyitásakor nyilatkoznod kell arról, hogy szereted-e a sütit, és ha igen, milyen formában. Azonban márciustól már a korábbitól eltérő...
  • 2024/03/08 - 12:29
    Egy különleges megbízást teljesítettünk nemrég. Egy időjárásálló, téli minuszokban is működő megoldásra volt szükség egy szabadtéri LED kijelzőhöz, melyet különféle céges...

Megfizethető informatikai rendszerfelügyelet, first level support

Célunk 2010 óta változatlan: megfelelő ár-érték arányú, olajozottan működő, biztonságos informatikai rendszerek telepítése, fejlesztése, optimalizálása és karbantartása érvényes felelősségbiztosítás mellett, Ügyfeleink igényeire és üzletére szabva.

Keresse az Informatikai Részleget!

Népszerű bejegyzések
Azt már megszokhattad, hogy a honlapok megnyitásakor nyilatkoznod kell arról, ho...
Egy különleges megbízást teljesítettünk nemrég. Egy időjárásálló, téli minuszokb...
Világszerte sorra szűnnek meg a három évvel ezelőtt kirobbant COVID-járvány miat...
Szeretnénk segítséget nyújtani jelenlegi és leendő Partnereinknek abban, hogy az...
Berdó Attila, IT Részleg, Zöld Informatika
Évek óta szívügyünk a „zöld IT” kérdése. Hisszük, hogy a digitális technológiák...
Teams meeting
Ügyfeleinktől gyakran kapjuk azt a kérdést, hogy Teams-ben hogyan tudnának külső...
informatikai eszközök, informatikai karbantartás, informatikai állapotfelmérés, informatikai tervezés, informatikai tanácsadás, meghibásodás, elévülés, rendszeres állapotfelmérés, informatikai eszközök karbantartása
Most egy, a kkv környezetben gyakran elhanyagolt területről írnánk pár gondolato...
microsoft office 365, microsoft, microsoft komplex szolgáltatás csomag, microsoft szoftverek, home office, irodai szoftverek, informatikai programok, postafiók, naptár, onedrive, office programcsomag, microsoft teams, share point
Mikor szóba kerül a Microsoft 365 (régi nevén Office 365), még ma is sokan megle...
nyilvános WiFi, nem biztonságág nyilvános WiFi hálózat, nyilvános hálózat, informatikai biztonság, informatikai védelem, adatvédelem, hálózati biztonság, vírusvédelem
A nyilvános WiFi-t használni – egy sarkított hasonlattal élve – olyan, mintha eg...
Ransomware támadás
Nemrégiben valaki megjegyezte, hogy mostanában milyen sokat “rémisztgetünk” itt...

Kiemelt bejegyzés
2019/11/07 - 19:39
Lassan alig akad olyan szakma, munkakör, ahol ne kellene számítógépet, tabletet vagy okostelefont használni, ráadásul ezek az eszközök egyre nélkülözhetetlenebbek is, vagyis mind nagyobb...