Blog.it-reszleg.hu

Videóhívások egyszerű bevilágítása - interjú Petrus Krisztivel

EbugattaKriszti - Petrus Krisztina
Petrus "Ebugatta" Kriszti otthoni körülmények között is nagyon szép minőségű internetes videókat készít, így arra kértük, ossza meg velünk, Veletek a tapasztalatait - hiszen a mára tömegesen elterjedt videóhívások jó ideig még biztosan velünk maradnak.
 

Eddig elsősorban a hobbiállatos ügyek és Ügyfelek (kutyák, cicák) marketingesként ismerhettünk Téged; márkaépítéssel, kommunikációs tanácsadással, social médiával, rendezvényszervezéssel és műsorvezetéssel foglalkozol. Mi változott az életedben az elmúlt bő egy évben, hogyan és kinek kezdtél el most internetes videókat készíteni? Hol találkozhatunk ezekkel a tartalmakkal?

1996-ban kezdtem az Ebugattával a forgatásokat, akkor még hi8-as, meg BETA kazettákra mentek az adások, azóta nagyot fejlődött a technika. Miután online műsorokra átálltam szinte már csak egy telefonra van szükség, és a közösségi oldalakra könnyen lehetett gyors, és élő beszámolókat készíteni az állatos rendezvényekről, amiken hétvégenként dolgoztam, mint általában műsorvezető az állatvédőknek adománygyűjtés miatt. Ez volt tavaly márciusig… aztán jött a teljes home office, mivel az összes offline rendezvény megszűnt. Az elején állatvédőkkel kezdtem el online interjúkat készíteni, elősorban edukációs céllal az Ebugattára, de ott azért inkább kutyákat szeretnek nézni, mint két beszélgető embert hallgatni. Majd a januári Magyar Marketing Fesztivál promóciója kezdődött ősszel, ahol PR és konferencia menedzser vagyok, és a partnerekkel készítettem ugyancsak Zoomon keresztül online interjúkat.
 

Hány felvételnél tartasz?

Több mint 50 online videós interjúm volt már, mivel nagy népszerűségnek örvend, és könnyen kivitelezhető, így folytattuk mondhatni videós networkként a bemutatkozó filmeket a közösség tagjaival. Hobbym a kapcsolatépítés, és nagyon hiányzik a műsorvezetés is, így én nagyon szeretem ezeket, a riportalanyok pedig meg tudják osztani a közösségi oldalaikon a velük készült beszélgetéseket. A videós beszélgetések organikusan is jó nézettséget érnek el, a LinkedIn-oldalakon, és saját csatornákon is felhasználják, így mindenkinek hasznos.
 

Milyen szakmai kihívást jelentenek számodra az új felületek és témák, hiszen láthatóan minden egyes anyagra példaértékűen felkészülsz?

Mivel kommunikációs szakemberként végeztem, volt szerencsém többek között Szegvári Katalintól, Fodor Jánostól, Havas Henriktől az alapokat megtanulni, és édesanyám mellett az Ebugattában évtizedekig riporterkedtem, és amúgy is szeretek kérdezősködni, így a beszélgetés könnyebben megy. Nekem természetes, hogy előtte felkészülök pár információval, de a kérdéseket az ilyen jellegű bemutatkozóknál előre sosem tudom, az adódik, és szerencsére az alanyok is mindig „igen-nem” válasznál sokkal beszédesebbek. Amúgy kicsit olyan, mintha leülnénk valahova, és elmeséli nekem mivel foglalkozik. Ami igazán kihívás az a technika ördöge. Elmegy az internet, lefagy, recseg valami, és miután megvan a beszélgetés, elmenti-e a rendszer a felvételt, vagy épp kapsz egy áramszünetet. Mindenre volt példa. Roppant kellemetlen, de amit lehet ilyenkor megvágok, vagy újra vesszük. Nálam fontos, hogy kizárólag jóváhagyás után kerülhet ki a film a közönség elé. És fenti technikai kiszámíthatatlan és váratlan problémák miatt nem vagyok az élőzés híve sem ilyen típusú riportoknál.
 

Mikor terelődött a figyelmed a saját gyártású videós tartalmak készítése, azok otthoni bevilágítása, a minőségi hang stb. megtalálása felé?

Őszintén szólva, amikor az elsőt visszanéztem. Nő vagyok… a fény csodákra képes. Mivel sokan csak hallgatják ezeket a riportokat, a hangminőség is nagyon fontos, kerülni kell a hirtelen, hangosabb reakciókat, kicsit érdemes lassabban beszélni. Mivel nálam itthoni és csendes a környezet, és a számítógépemnek jó beépített mikrofonja van, így azt csak egyszer kellett beállítani. Amire nagyon oda kell figyelni, hogyha belevágunk a másik szavába, akkor itt a hangzavar nem tud kellemes lenni. Valamint ha otthon a család, a kutyák, és nekünk be van dugva a fülünk, akkor nem feltétlen halljuk, ha épp csenget a postás. A fényekkel sokáig kísérleteztem, többfajta eszközt próbáltam. Ráadásul az íróasztalom mellett végig ablak van, így sok az oldalfény is. Végül az a módszer vált be, hogy asztali sminkvilágítás, mély sárga fényű, és ha nagy a kinti fény a rolót kicsit lehúzom. Nálam nincs egyszínű háttérfal, azokat nagyon irigylem, akik tudnak rá virtuális hátteret csinálni maguknak a riport beszélgetésekhez, mint plusz reklámmegjelenés sem hátrány pl. egy kapcsolatépítésen. Ugyanennyire fontos a már említett jó hang, akár fülhallgató, akár ha a környezet csendes, a beépített gépi mikrofonnal, és ha szeretnénk pár évet fiatalodni a képernyőn, akkor természetesen a megfelelő világítás.


 

Hogy tapasztalod, mennyire általános, hogy ezzel foglalkoznak az emberek?

Egyre jobban van szerintem igény rá. Ugyanúgy, mint élőben, itt is meg kell jelenni valahogy. Céges ruházat, rendezett felsőruházat, és aztán lehet macinaci… csak fel ne álljon közben az ember, ha alul nem öltözött fel megfelelően, mert gyorsan kikerül a TikTokra. Ha fontos üzleti eseményen veszünk részt, a smink szerintem itt is elengedhetetlen, és nőknél egy élénk rúzs vagy felső is nagyon jól mutat. Illetve rendkívül fontos a háttér, mint már mondtam. Erről is számtalan vicces videó kering, de csak addig derülünk jókat rajta, ameddig nem mi vagyunk az alanyai. Divat lett egyszínű könyveket is vásárolni, és a virtuális könyvespolcokat is háttérbe tenni, a ruhaszárító helyett. Kötetlenebb találkozókon általában melegebb éghajlatról jelentkeznek be, de volt, amikor valakit hölgykoszorú vett épp körbe. Mindennek csak a társaság és a fantázia szab határt, a hely adottságain kívül. Megváltozott a világ, de szerintem az online tér ugyanúgy igényességet kíván, mint a személyes.
 

Összességében milyen költségvetésből lehet a Tiedhez hasonló eredményeket elérni? Most milyen technikai eszközöket, beállításokat használsz és ajánlanál? Hogy alakult ez ki? Van olyan eszköz esetleg, amit semmiképp nem ajánlasz, Te is "befürödtél" vele?

Tapasztalataim alapján a számítógép a lelke mindennek, ha annak jó a kamerája és a mikrofonja, az már 80% siker. Az is fontos, hogy mennyire jól fogja az adott gép a WiFi-jelet. Na én az új számítógépemmel ezzel „fürödtem be”. Használhatatlan a kártyája miatt az online felvételekre, annyira lassú a jel, és vásárláskor én erre nem is gondoltam, hogy néznem kellene… Szerencsére van másik gépem, és hozzá mindössze pár könyv kellett, hogy magasabban legyen a gép (tokamentesítés), és bevallom nekem a tízezer forint alatti asztalra tehető, állványos fényforrás teljesen bevált. Természetesen, ha van elég hely, akkor nagyobb eszközökkel még profibb az egész. A modern mobiltelefonok amúgy fény-, hang- és minden szempontból a legjobbak, azonban ha közben pittyeg, vagy csörög, akkor akad a felvétel is.
 

Ha jól láttuk, nem vagy csak minimálisan szerkesztesz a felvett anyagokon, így nézőként hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy felvételt látunk - mennyire tudatos és mennyi munka van e mögött?

Mint említettem szerencsére nekem van több évtizedes riporteri tapasztalatom, így könnyebb beszélgetni. Ha bármit elrontunk mindenképp a kérdéstől kezdve van újra felvéve, így nincs akadás, könnyebb vágni is. Nagyon jó ebben a világban ez, ha nem jó valami, valamiért, akkor újra lehet venni. Én iMoviet használok, amivel ezeket a hibákat gyorsan lehet javítani, elé-mögé logót tenni stb. A szorongásnak itt semmi értelme, és amúgy is szoktam ajánlani, hogy érdemes saját magunkat felvenni, megnézni melyik a legjobb beállítás, hogyan érdemes beszélni, bele kell-e zöld fénybe, a kamerába nézni stb. És vissza is kell nézni a felvételeket, hogy látszódjon min lehet és érdemes még javítani. Ha pedig nem tetszik, akkor újra vesszük. Többször volt erre is példa, miattam is, mert a riport előtti beszélgetésben éppen valami vicces sztori volt, és olyan nevetőroham jött rám, hogy onnan vége volt mindennek, egyszerűen minden kérdés utána viccesnek hatott. Visszanéztük, nevettünk megint egy jót, és felvettük újra, ami tökéletes lett. Mindig mondom, nem kell félni, próbálni és gyakorolni kell.
 

Hogyan változtatta meg a covid a kapcsolataidat és a terveidet?

Szerencsére én több lábon élek, az alap kommunikációs munkáim semmit nem változtak, az éves megbízóimmal eddig is online dolgoztunk. Állatos rendezvényeket már csak jótékonyságit vállaltam, ezek elmaradásával, az állatvédőknek az online jelenlétük erősítésében segítettem. A közösségek ereje felértékelődött, nagyon sok olyan „helyre” jutottam el, ahova élőben biztosan nem, és olyan kapcsolataim is lettek. A januári Marketing Fesztiválos munkám, ahol PR- és konferencia menedzser vagyok nagy kihívás volt, de az online térbe átkerülve is sikeres. Igazából szerintem most lesz majd nehéz, ha beindul újra az élet, hogy mit tartunk meg ezekből a kialakult online dolgokból, és mennyivel más igény lesz. Egyik partnerem elnevezett „tyúkanyónak”, ami sikeresen rám is ragadt, mivel számomra fontos, hogy az üzleti kapcsolat mellett az emberi oldal is meglegyen, így nem csak munka ügyben szoktam sokakkal beszélgetni, hanem ha éppen szükség volt rá összeszedtük, hogy mit vigyen a kórházba, vagy éppen a mélypontból kellett kiszedni, ötletelni kicsit és pár jó szó elég is volt. Így most már több becenevem is van, az „állati marketinges” mellett a fenti is, de ha bárki keres, akkor EbugattaKrisztiként a legegyszerűbb megtalálni, az üzleti oldalam a LinekdIn-em, fotókat az Instagramon, zenés klippeket a TikTokon, a csoportjaim a Facebookon, beszélgetni a messengeren, mert én igyekszem a munkát és a magánéletet is amennyire lehet különválasztani az online jelenléttel is.
 

Mi hiányzik a legjobban? Ha feloldják a koronavírus miatti korlátozásokat, mit fogsz elsőként csinálni?

Decemberben egy motivációs elemzést kaptam, amikor is megfogalmazódott, hogy mivel én elég határidő mániás és maximalista vagyok, nem szabad fix időpontra várnom, hogy majd onnantól akkor… hanem olyan feladat elé állított, hogy amennyiben még egyedül itthon is kell lennem, akkor is oldjam meg, hogy olyan legyen, mintha ez lenne a természetes állapot. Szóval a barátaimmal sokat telefonálunk, videóchatelünk, a munkám amúgy is az online térben volt javarészt, ami nem és lehetett, azt átalakítottam. Vannak terveim, céljaim, de függetlenek a korlátozásoktól. Igyekszem kihozni az adott helyzetből amit lehet, mert olyan úgysem lesz már szerintem sajnos, mint régen. Természetesen azért rettentő boldog leszek, ha elmehetek úszni, ha félelem nélkül megölelhetem a barátaim, ha lesznek rendezvények, ahol sokat mosolyoghatok másokra, és szelfizhetek, videózhatok élőben az Ebugattásaimmal.
 

Tudtad? A videóhívásokhoz egyéni hátteres is beállíthatsz, erről itt olvashatsz, ha Teamset és itt, ha Zoomot használsz!



  • 2024/03/08 - 12:29
    Egy különleges megbízást teljesítettünk nemrég. Egy időjárásálló, téli minuszokban is működő megoldásra volt szükség egy szabadtéri plazma kijelzőhöz, melyet különféle céges...
  • 2023/04/14 - 11:29
    Világszerte sorra szűnnek meg a három évvel ezelőtt kirobbant COVID-járvány miatt hozott biztonsági intézkedések, ám van, amit nem lehet egy tollvonással eltüntetni: a home office...

Megfizethető informatikai rendszerfelügyelet, first level support

Célunk 2010 óta változatlan: megfelelő ár-érték arányú, olajozottan működő, biztonságos informatikai rendszerek telepítése, fejlesztése, optimalizálása és karbantartása érvényes felelősségbiztosítás mellett, Ügyfeleink igényeire és üzletére szabva.

Keresse az Informatikai Részleget!

Népszerű bejegyzések
Egy különleges megbízást teljesítettünk nemrég. Egy időjárásálló, téli minuszokb...
Világszerte sorra szűnnek meg a három évvel ezelőtt kirobbant COVID-járvány miat...
Szeretnénk segítséget nyújtani jelenlegi és leendő Partnereinknek abban, hogy az...
Berdó Attila, IT Részleg, Zöld Informatika
Évek óta szívügyünk a „zöld IT” kérdése. Hisszük, hogy a digitális technológiák...
Teams meeting
Ügyfeleinktől gyakran kapjuk azt a kérdést, hogy Teams-ben hogyan tudnának külső...
informatikai eszközök, informatikai karbantartás, informatikai állapotfelmérés, informatikai tervezés, informatikai tanácsadás, meghibásodás, elévülés, rendszeres állapotfelmérés, informatikai eszközök karbantartása
Most egy, a kkv környezetben gyakran elhanyagolt területről írnánk pár gondolato...
microsoft office 365, microsoft, microsoft komplex szolgáltatás csomag, microsoft szoftverek, home office, irodai szoftverek, informatikai programok, postafiók, naptár, onedrive, office programcsomag, microsoft teams, share point
Mikor szóba kerül a Microsoft 365 (régi nevén Office 365), még ma is sokan megle...
nyilvános WiFi, nem biztonságág nyilvános WiFi hálózat, nyilvános hálózat, informatikai biztonság, informatikai védelem, adatvédelem, hálózati biztonság, vírusvédelem
A nyilvános WiFi-t használni – egy sarkított hasonlattal élve – olyan, mintha eg...
Ransomware támadás
Nemrégiben valaki megjegyezte, hogy mostanában milyen sokat “rémisztgetünk” itt...
nyomtató, informatikai eszközök, informatikai karbantartás, nyomtató karbantartás, lassú a nyomtató, nyomtató meghibásodás, adatátvitel, hálózati probléma, nyomtató beállítás,
Bár viccnek hangzik, nem annak szántuk a címet. Ez a mondat valóban szembejön ve...

Kiemelt bejegyzés
signature, digital signature, digital sign, adobe acrobat reader digital signature, adobe acrobat reader, digital signature
2021/02/03 - 17:30
Ebben a blogbejegyzésben bemutatjuk, hogyan állítható be digitális aláírás az Adobe Acrobat Reader segítségével. Pár egyszerű lépésben elkészíthetjük az elektronikus szignónkat, ami nagyban...