Blog.it-reszleg.hu

Windows-t frissítenél, de nem megy az update?

A májusi nagy Windows frissítés egyik feltétele, hogy ne legyen bedugva USB-n meghajtó, vagy SD kártya. A Microsoft, amellett hogy elárulta az új verzió technikai feltételeit, illetve meghatározta, hogy legalább 32 Gb-nyi tárhelyre van szükség a telepítéshez, nem hajtja végre a frissítést, ha tárhely növelés céljából, USB-meghajtó vagy SD Kártya van géphez csatlakoztatva.

Ennek az az egyszerű oka, hogy a frissítés után ne változzon meg a meghajtó betűjele. Ez egy átlagos felhasználó számára ugyan nem jelentene problémát, azonban pl. üzleti felhasználás esetén, több hivatkozás is mutathat oda, így fennáll annak a lehetősége, hogy ez komoly gondokhoz vezethessen.

Azért, hogy ez ne következhessen be, el kell távolítani a frissítés előtt minden külső meghajtót, és úgy azt úgy futtatni. 




Megfizethető informatikai rendszerfelügyelet, first level support

Célunk 2010 óta változatlan: megfelelő ár-érték arányú, olajozottan működő, biztonságos informatikai rendszerek telepítése, fejlesztése, optimalizálása és karbantartása érvényes felelősségbiztosítás mellett, Ügyfeleink igényeire és üzletére szabva.

Keresse az Informatikai Részleget!

Népszerű bejegyzések
Világszerte sorra szűnnek meg a három évvel ezelőtt kirobbant COVID-járvány miat...
Szeretnénk segítséget nyújtani jelenlegi és leendő Partnereinknek abban, hogy az...
Berdó Attila, IT Részleg, Zöld Informatika
Évek óta szívügyünk a „zöld IT” kérdése. Hisszük, hogy a digitális technológiák...
Teams meeting
Ügyfeleinktől gyakran kapjuk azt a kérdést, hogy Teams-ben hogyan tudnának külső...
informatikai eszközök, informatikai karbantartás, informatikai állapotfelmérés, informatikai tervezés, informatikai tanácsadás, meghibásodás, elévülés, rendszeres állapotfelmérés, informatikai eszközök karbantartása
Most egy, a kkv környezetben gyakran elhanyagolt területről írnánk pár gondolato...
microsoft office 365, microsoft, microsoft komplex szolgáltatás csomag, microsoft szoftverek, home office, irodai szoftverek, informatikai programok, postafiók, naptár, onedrive, office programcsomag, microsoft teams, share point
Mikor szóba kerül a Microsoft 365 (régi nevén Office 365), még ma is sokan megle...
nyilvános WiFi, nem biztonságág nyilvános WiFi hálózat, nyilvános hálózat, informatikai biztonság, informatikai védelem, adatvédelem, hálózati biztonság, vírusvédelem
A nyilvános WiFi-t használni – egy sarkított hasonlattal élve – olyan, mintha eg...
Ransomware támadás
Nemrégiben valaki megjegyezte, hogy mostanában milyen sokat “rémisztgetünk” itt...
nyomtató, informatikai eszközök, informatikai karbantartás, nyomtató karbantartás, lassú a nyomtató, nyomtató meghibásodás, adatátvitel, hálózati probléma, nyomtató beállítás,
Bár viccnek hangzik, nem annak szántuk a címet. Ez a mondat valóban szembejön ve...
microsoft teams, videóhívás, videókonferencia, hangmegosztás, videómegosztás, hangszóró, hangbeállítás, teams videóhívás, teams konferencia
Előfordulhat, hogy egy Microsoft Teams videóhívás során prezentálni szeretnénk,...

Kiemelt bejegyzés
2019/04/15 - 15:51
Közel három hónapig volt lehetősége illetékteleneknek hozzáférni különböző személyes adatokhoz a Microsoft Outlook, Hotmail és MSN szolgáltatásainál, melyről a napokban értesítette az érintett ...